Elért eredmények

Kocsis Luca Anna

„Egész kicsi gyerekkorom óta sportolok, így fontos részévé vált az életemnek a mozgás.”

Kisebb koromban úsztam, majd 3 évig aerobikoztam, végül pedig 10 évesen rátaláltam az atlétikára.

2014-ben kezdtem el atlétizálni Szolnokon a nevelőedzőmnél.

Számos diákolimpián, magyar bajnokságon és válogatott versenyen vettem részt. 2016 óta minden évben válogatott atlétaként képviselhettem Magyarországot, korosztályos, illetve később felnőtt nemzetközi versenyeken.

2019-ben 100 méteres síkfutásban 12.33 másodperc volt az egyéni legjobb eredményem, ami 2023-ra 11.38 másodpercre javult. Számomra a 2023-as év egy áttörésnek is nevezhető, ugyanis 8 alkalommal javítottam országos csúcsot 100 és 200 méteren, illetve a 4×100 méteres váltóval együtt.

2023. évi eredmények

49. Fedettpályás Magyar Bajnokság (Nyíregyháza): 60 méteren I. helyezés, 200 méteren IV. helyezés

 

U20 Fedettpályás Magyar Bajnokság (Budapest): 60 méteren I. helyezés, 200 méteren I. helyezés

 

Diákolimpia döntő (Győr): 100 méteren I. helyezés

 

U20 Európa Bajnokság (Jeruzsálem): 100 méteren III. helyezés

 

Atlétikai világbajnokság (Budapest): 4×100 méter XIV. helyezés

2022. évi eredmények


48. Fedettpályás Magyar Bajnokság (Nyíregyháza): 60 méteren IV. helyezés

 

U20 Magyar Bajnokság (Miskolc): 100 méteren I. helyezés

 

127. Szabadtéri Magyar Bajnokság (Budapest) 100 méteren IV. helyezés, 200 méteren II. helyezés

 

Európa Bajnokság (München): 4×100 méteren XI. helyezés

Pázmándi Dominik

„2013-ban kezdtem el az érmek gyűjtését egy magasugrás ezüstéremmel. Azóta az álmom egy olimpiai érem megszerzése.”

2022. évi eredmények


Felnőtt Fedettpályás OB II. hely (Távolugrás)

 

Felnőtt OB III. hely (Távolugrás)

 

Korosztályos OB I. hely (Távolugrás) 759cm

 

Szuper Liga Döntő II. hely (Távolugrás)

2021. évi eredmények


Korosztályos OB I. hely (Távolugrás)

 

Felnőtt OB I. hely (Távolugrás) 765cm

 

Szuper Liga Döntő I. hely (Távolugrás) 751cm

 

U23-as Európa Bajnokság XIII. hely (Távolugrás)

2020. évi eredmények


Felnőtt Fedettpályás OB II. hely (Távolugrás) 755cm

 

Korosztályos Fedettpályás OB I. hely (Távolugrás)

 

Felnőtt OB II. hely (4x100m)

 

Korosztályos OB II. hely (Távolugrás)

 

Szuper Liga Döntő I. hely (Távolugrás) 764cm

Roska László

Senior úszó. 4 éve fogyasztja a sport programot. Nagyon fontosak neki az időeredmények, melyeken sokat javított, mióta a Herbalife programmal készül.

Az European Masters Games 2019 Torino Italy versenyen az elért eredményei:

4x50m ffi vegyesváltó: 1.helyezett.
50m gyors 5.helyezett
50m pillangó: 7.helyezett
50m mell: 2.helyezett
– XI. Rövidpályás Masters Országos Úszóbajnokság ; Százhalombatta, 2022. február 19.-20.

 

I.nap:

200m mell: 2:48,76 – I.helyezés, Magyar Bajnok ;
50m mell: 32,76 – I.helyezés, Magyar Bajnok ;
4x50m mix vegyesváltó: 2:04,11 – I.helyezés, Magyar Bajnok – Új Országos Csúcs ;
4x50m ffi. gyorsváltó: 1:49,23 – I.helyezés, Magyar Bajnok – Új Országos Csúcs.


II.nap:

100m mell: 1:12,91 – I.helyezés, Magyar Bajnok ;
100m vegyes: 1:07,10 – I.helyezés, Magyar Bajnok ;
4x50m mix gyorsváltó: 1:53,88 – I.helyezés, Magyar Bajnok – Új Országos Csúcs ;
4x50m ffi. vegyesváltó: 1:59,40 – I.helyezés, Magyar Bajnok – Új Országos Csúcs.

Szászhalombatta – 2022


XI. Rövidpályás Masters Országos Úszóbajnokság ; Százhalombatta, 2022. február 19.-20.


I.nap:
* 200m mell: 2:48,76 – I.helyezés, Magyar Bajnok ;
* 50m mell: 32,76 – I.helyezés, Magyar Bajnok ;
* 4x50m mix vegyesváltó: 2:04,11 – I.helyezés, Magyar Bajnok – Új Országos Csúcs ;
* 4x50m ffi. gyorsváltó: 1:49,23 – I.helyezés, Magyar Bajnok – Új Országos Csúcs.


II.nap:
* 100m mell: 1:12,91 – I.helyezés, Magyar Bajnok ;
* 100m vegyes: 1:07,10 – I.helyezés, Magyar Bajnok ;
* 4x50m mix gyorsváltó: 1:53,88 – I.helyezés, Magyar Bajnok – Új Országos Csúcs ;
* 4x50m ffi. vegyesváltó: 1:59,40 – I.helyezés, Magyar Bajnok – Új Országos Csúcs.

Doha – 2024

World Aquatics Master Championships 2024.02.26. – 2024.03.03. -ig tartó világbajnokságon az alábbi helyezéseket érte el:
100m mell: 1:16,99 – X.helyezés, új orszégos csúcs.
50m mell: 33,85 – XI.helyezés, új országos csúcs.
4×50m mix gyorsváltó: 1:53,17 – IV.helyezés.
4×50m mix vegyesváltó:
2:04,65 – 🥉 III.helyezés, új országos csúcs.
4×50m férfi vegyesváltó:
2:33,47 – 🥈 II.helyezés.

Weight Loss


Rövidpályás Masters Országos Úszóbajnokság ; Százhalombatta, 2024. február 10.-11. I.nap: * 200m mell: 2:49,93 – I.helyezés, Magyar Bajnok ; * 50m mell: 32,55 – II.helyezés, Magyar Bajnok ; * 4x50m mix vegyesváltó: 2:23,49 – I.helyezés, Magyar Bajnok. II.nap: * 100m mell: 1:13,56 – I.helyezés, Magyar Bajnok ; * 100m vegyes: 1:07,22 – I.helyezés, Magyar Bajnok.